Az Ifjúságkutató Intézet nemzetközi konferenciát rendezett az okostelefonok iskolai használatának korlátozásáról, szabályozásáról és betiltásáról „Vissza a jövőbe – Zárolt képernyők az iskolában” címmel.
Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet kutató-szakértője nyitotta meg a konferenciát egy gondolatébresztő előadással, amelyben bemutatta munkáját és küldetését. Rávilágított az okostelefonok fiatalokra gyakorolt mély és átfogó hatásaira, hangsúlyozva, hogy ezek az eszközök hogyan uralhatják a gyerekek életét, akadályozhatják tanulásukat, károsíthatják mentális egészségüket és megkerülhetik a szülői felügyeletet. A szakértő kiemelte a nemzetközi együttműködések fontosságát, hogy hatékony stratégiákat dolgozzunk ki az okostelefonok szabályozására, kontrollálására, és szükség esetén betiltására az iskolákban, ezzel védve a diákok jólétét.
A bevezető gondolatok után Rachel Harper, az „It Takes a Village” kezdeményezés vezetője és egy ír általános iskola igazgatója ismertette mozgalmának létrejöttét, céljait és jelenlegi helyzetét. Az „It Takes a Village” egy közösségvezérelt program, amely az általános iskolás gyermekek jólétének javítására irányul. A kezdeményezés az egyre növekvő szorongásszintre született válaszul, és a digitális tudatosság és érzelmi készségek fejlesztésére összpontosít a gyermekek, szülők és tanárok körében. Rachel Harper nyolc helyi iskolával együttműködésben vezeti a programot, amely a közös cselekvés fontosságát hangsúlyozza az egyéni felelősség helyett. A kezdeményezés műhelymunkákat, önkéntes okostelefon-mentes kódexet és játékterapeuták toborzását foglalja magában, hogy támogassa a gyermekek mentális egészségét és ellenálló képességét.
A „ Az oktatási környezet változása: Szabályozások, nézőpontok és tapasztalatok az Egyesült Királyságból, Írországból, Magyarországról és Szlovákiából” című panelbeszélgetés neves szakértők csoportját gyűjtötte össze, hogy megvitassák az oktatás fejlődő környezetét ezen országokban. Rachel Harper, az ír St. Patrick's Nemzeti Iskola igazgatója és az „It Takes a Village” kezdeményezés szóvivője az előadása után csatlakozott a panelhez, és megosztotta tapasztalatait a közösségvezérelt oktatás előmozdításáról. Kiemelte, hogy ezeknek a korlátozásoknak önkéntes alapúnak kell lenniük, mivel ez a legjobb módja annak, hogy a szülők támogassák a kezdeményezést, gyakran egymást ösztönözve egy okostelefon-mentes közösség fenntartására. Robin Millar, Észak-Wales korábbi parlamenti képviselője, kormányzati tapasztalatokra alapozott politikai perspektívát hozott, hangsúlyozva a szülői jogok és a család szentségének megőrzését a kormányzati szabályozás és az online közösség kontextusában. Michal Bozik, a Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet kutatója és a szlovák Oktatási Minisztérium tanácsadója gyakorlati szempontból mutatta be, hogyan hajtják végre ezeket a szabályozásokat, mivel ő kulcsszerepet játszott a szlovákiai iskolai okostelefon-tilalmak bevezetésében. A beszélgetést Marton Dorina, a MCC Jogi Iskola hallgatója moderálta.
A „Fiatal elmék és mobilok: Hatásuk a diákok jólétére, mentális állapotára és tanulási képességeire” című panelbeszélgetés különböző területek szakértőit hozta össze, hogy megvizsgálják a fiatalok, a technológia és az oktatás összetett kapcsolatát. Marie-Estelle Dupont klinikai pszichológus rávilágított az okoseszközök fiatalokra gyakorolt pszichológiai hatásaira. Egy emlékezetes tanácsa szerint a szülőknek nem szabadna okostelefont adni gyermekük kezébe, amíg nem tudják megfelelően tartani a ceruzát; a képernyőidő pszichológiai káros hatásai mellett részletesen beszélt arról is, hogy ez hogyan gátolja a gyerekek szenzomotoros fejlődését. Andrej Omulec, a Nova Gorica Egyetem Társadalomtudományi Karának professzora szociológiai perspektívát hozott, kiemelve, hogy sok szülő hibás érveléssel vagy gyermekei manipulációja révén ad túl korán technológiát a kezükbe. Hangsúlyozta, hogy a szülők felelőssége átlátni ezen érveken, és egészséges, biztonságos döntéseket hozni a személyes eszközök késleltetéséről vagy a képernyőidő szigorú korlátozásáról. Jozica Pongrac, család- és párterapeuta, aki a fiatalok és technológia témájában végez kutatásokat, tudományos alapú érveket osztott meg az okostelefon-használat késleltetéséről. Tanulmányai szerint az agy csak 25 éves korra fejlődik ki teljesen, így a túlzott digitális expozíció által okozott károk sokkal relevánsabbak fiatalabb korban. Ryan Blank, a londoni Harrow School politikai tanszékének vezetője, oktatási és gyakorlati kontextust adott a beszélgetéshez. Elmondta, hogy tanítási módszereiben tízperces részekre bontja az órákat, hogy fenntartsa a diákok figyelmét. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tanároknak kerülniük kell az olyan házi feladatok kijelölését, amelyek képernyőalapúak, mivel ezek órákkal növelhetik a diákok napi képernyőidejét. A panelt Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézet kutatója moderálta.
A “Szabályozás az oktatásban: Technológia, jogok és biztonság egyensúlya az iskolákban” panelbeszélgetés résztvevői voltak: Puskás Balázs, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója, Frigy Szabolcs, a Babes-Bolyai Egyetem nevelési igazgatója és előadója, Tóth László, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője, valamint Bártol Luca, az MCC Jogi Iskola hallgatója. A panel a digitális eszközök iskolai jelenlétének szabályozási és biztonsági kihívásaira fókuszált. A résztvevők kiemelték, hogy a fiatalokat gyakran magukra hagyják a digitális tér veszélyeivel szemben, ami zaklatáshoz, adathalászathoz és súlyos bűncselekményekhez, például gyermekpornográfiához vezethet. Szó esett az egyenlőség kérdéséről is, hiszen sok diákot érnek támadások vagy kirekesztés azért, mert nem rendelkeznek a legújabb, legtrendibb technológiai eszközökkel. A beszélgetés során felmerült az intézmények közötti összefogás szükségessége, valamint a szülők és az iskolák közötti együttműködés fontossága a képernyőidő korlátozásában. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az iskolákban a digitális eszközök szabályozása hozzájárulhat a diákok fizikai és szociális készségeinek fejlődéséhez, miközben csökkenti a digitális eszközök káros hatásait.
A „Mentális egészség, kognitív fejlődés és érzelmi intelligencia a fiatalok körében” című panelbeszélgetésben részt vett Trauttwein Berci, az OUT applikáció fejlesztője, Hal Melinda, klinikai szakpszichológus, Uzsalyné Pécsi Rita, oktató és neveléskutató, Horváth Szilárd, a Búzaszem Iskola alapítója és az MTVA munkatársa és Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet kutató-szakértője. A beszélgetés során a résztvevők a túlzott mobilhasználat mentális egészségre gyakorolt hatásaira mutattak rá, különös tekintettel arra, hogy a digitális eszközök miként szorítják háttérbe a közösségi életet és a fiatalok (fejlődésükhöz elengedhetetlen) ’valós’ élményeit. A résztvevők szerint a gyermekek idegrendszere az aktív mozgás, művészeti tevékenységek és valódi emberi kapcsolatok révén fejlődik megfelelően, nem pedig a digitális tartalmakon keresztül. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szülők mobilhasználati szokásai is kihatnak a gyermekekre, ezért a képernyőidő korlátozása nemcsak az iskolában, de otthon is elengedhetetlen. Szó esett a „digitális autizmus” jelenségéről is, amely a fiatalok fejlődési zavarait okozhatja túlzott eszközhasználat esetén. A megoldási javaslatok között szerepelt a mobiltelefonok későbbi életkorban történő bevezetése és a használatuk minimalizálása, csökkentése.
Az esemény Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatójának záróbeszédével ért véget. A teljes konferencia hamarosan megtekinthető lesz az Intézet YouTube csatornáján.