Paul Morland legutóbbi könyve, No One Left: Why The World Needs More Children először az Egyesült Királyságban jelent meg 2024-ben, a Forum kiadó gondozásában. Kijózanító és elgondolkodtató elemzést nyújt az emberiség előtt álló leglényegesebb kihívásról, a demográfiai összeomlásról, aminek okait és valószínű következményeit négy fejezetben bontja ki, és további hat fejezetet szentel a gyermekvállalás ellen felsorakoztatott, mára divatossá vált érvekkel szembeni vitára, valamint a rendelkezésünkre álló cselekvési lehetőségek számbavételére.
Cselik Noémi
Az emberiség lélekszámával kapcsolatban a köztudatban leginkább az él, hogy környezeti katasztrófához vezető túlnépesedésben vagyunk. Ha szóba is kerül az alacsony születésszám problémája, automatikusan úgy gondoljuk, hogy ez csak a fejlett nyugati országokat érinti, vagy legalábbis csak a fehér embert. Azonban a népesedési válság problémája világszintű. Olyan nagy lélekszámú országokat is érint, mint India és Kína, és még Afrikának is csak egyes területein stagnál magas értéken a teljes termékenységi arányszám, míg a nagy részén már csökkenésnek indult. Japánról köztudomású, hogy sokan vannak a magas életkort megélők, de Japán egyben a világ egyik leginkább elöregedő társadalma. Dél-Korea demográfiai jövőképe egészen lesújtó, ha a trend nem változik, három generáción belül az ország jelen népességének alig több mint tíz százalékára fog fogyni. Ez a tendencia afelé vezet, hogy az elöregedő társadalmakban egyre kevesebb aktív korú ember jut majd egy-egy 65 év felettire, ami hosszútávon komoly gazdasági problémákat, az államadósságok növekedését, munkaerőhiányt, nyugdíjfizetési válságot idéz majd elő, illetve a jelenkori szintű inflációval kiegészülve akár az államok teljes összeomlásához és ezt követően háborúkhoz, és olyan szélsőséges eszmék, mint a kommunizmus vagy fasizmus terjedéséhez vezethet.
De hogyan jutottunk idáig? A fejlett országok 20. század elejéig jellemzően magas születési rátája a század második felében drámai csökkenésnek indult, ami azóta is tart. Bár az orvostudomány és oktatás fejlődése, valamint a technológia vívmányai emelték az életszínvonalat és várható élettartamot, ezzel párhuzamban vagy éppen ennek hatására, megváltoztak a hagyományos családtervezési és gyermekvállalási szokások is, és a családi élet helyett az egyéni karrierépítés és anyagi célok kerültek előtérbe.
A fejlett országok népességszámának fenntartásához valamivel kettő feletti születési ráta szükséges, vagyis a szülőképes nők nagyrészének több mint két gyermeket kellene világra hoznia. Ez már jó ideje nem történik meg és meglepő módon, elsődlegesen nem a gyermekvállalási kedv csökkenése miatt. A világ bármelyik országában azt mutatják a felmérések, hogy az emberek terveikben több gyermekre vágynak, mint amennyi később megszületik. Ezt az eleinte inkább csak a fejlett országokra jellemző, de mára globális méreteket öltött jelenséget Morland két szempontból magyarázza, először is mint a modernitás és a szekularizáció kísérőtünetét, amire éppen kultúrtörténeti összefüggései miatt nem létezik gyors megoldás; másodszorra pedig egy olyan válság előidézőjeként, amely generációkon át fogja éreztetni a hatását, és alapjaiban alakítja át világunk társadalmait és gazdaságait.
A népességcsökkenés egy három generáció alatt kibontakozó, lassú folyamat eredménye. Az első fázis jellemzője, hogy az aktív generáció termékenységi rátája a kettes érték alá esik, vagyis a párok az önmaguk pótlásához szükségesnél kevesebb gyermeket vállalnak. Ha ez egy eleve számosabb generációval történik meg, a teljes népességszám egy ideig továbbra is növekedést fog mutatni. A második fázisban a szülői generáció helyébe lépő, kisebb számú nemzedék szintén az állandó népességszám fenntartásához szükséges értéknél kevesebb számú gyermeket vállal, vagyis az elhalálozások száma meghaladja majd a születések számát. A harmadik fázisban, a nyugati országok esetében ilyenkor jellemző nagyszámú bevándorlás ellenére is, csökkenésnek indul az abszolút népességszám. Ezt az állapotot tovább súlyosbítja és könnyen állandósítja, ha társadalmi normává válik a kisebb család, kevesebb gyermek vagy gyermektelenség. Ugyancsak a folyamatot erősítheti, ha az aktív generáció tagjaira hárul idős szüleik gondozása, és emiatt saját gyermekvállalási kedvük vagy lehetőségeik is tovább korlátozódnak. Morland következtetése, hogy az egyedüli megoldás az aktív generáció születési rátájának emelése, ami a halálozások és születések száma közötti aránytalanság miatt, szintén legalább három generációnyi idő alatt tudja csak a fogyó trendet stabilizálni, majd megfordítani.
Könyve második felében Morland a globális demográfiai helyzet és a gyermekvállalás kérdéskörére vonatkozó leggyakoribb ellenérveket és téves közhiedelmeket veszi sorra. Ezek között első helyen áll az a mostanában már naponta elhangzó okfejtés, miszerint a túlnépesedés a Föld pusztulását vonja maga után. Valójában nem létezik örökérvényű szám, amely arra vonatkozna, hogy a bolygó hány ember eltartására képes a természet pusztulása nélkül, hanem ez az adott technológiai fejlettség függvényében dinamikusan változik. Vagyis mindenkor van lehetőségünk olyan irányba terelni például a mezőgazdasági kutatást és fejlesztést, ami környezetkímélő technológiák bevezetésén keresztül teszi lehetővé nagyobb mennyiségű étel termelését. A fejlődés és innováció biztosításához azonban nagy lélekszámú, egészséges, életigenlő fiatal generációkra van szükség.
A nyugati gyakorlatban bevett tömeges migráció nem jelent hosszútávú megoldást a népesedési problémákra, mivel a legtöbb kibocsátó országban is már eleve csökkenőben van a teljes termékenységi arányszám, amit az aktív korúak tömeges elvándorlása demográfiai válsággá fokoz, illetve a befogadó országba érve a bevándorlók saját termékenységi rátája is csökkenésnek indul.
Sokan bizakodnak abban, hogy a mesterséges intelligencia hoz majd megoldást a közelgő globális demográfiai télre, míg mások úgy vélik, hogy éppen a mesterséges intelligencia egyre gyorsabb térnyerése az, amitől kevesebb ember is elég a Földre, hiszen úgyis felszámolódnak a hagyományos emberi munkák és életmódok. Morland szerint még nem értük el a mesterséges intelligencia és robotizáció olyan szintjét és stabilitását, ami mellett biztonsággal megengedhetnénk magunknak, hogy az emberiség lélekszámának növekedése akárcsak lassuljon, nemhogy az abszolút népességszám csökkenjen, ami jelenleg a küszöbön áll. A mesterséges intelligencia jelenleg csupán egyszerűbbé tesz bizonyos folyamatokat, de nincs rövid távú kilátásban olyan gyors fejlődés, amitől helyettesíthetőkké válnának például az orvosok vagy az ápolók.
A női jogok kérdésével kapcsolatban Morland hangsúlyozza, hogy a feminizmus és a natalizmus nemcsak, hogy nem zárják ki egymást, hanem éppen egymást kiegészítve képesek olyan női életmodellek megteremtésére, amikben a sikeres karrier és anyaság párhuzamban valósulhat meg, és minden eddiginél több szabadságot biztosítanak a tényleges önmegvalósításra. Hogy több gyermek születhessen, ahhoz elsősorban több boldog, életerős nőre van szükség.
Morland könyvével kapcsolatban hallható olyan vélemény is, hogy bár érthetően és érdekfeszítően tárgyal egy komplex, a közgondolkodásban jellemzően nem teljesen átlátott problémát, nem kínál rá „megoldást”, vagyis más néven, olyan tudományos-technológiai varázspálcát, ami egy ütésre felszámolná a bajt. Ennek oka egyszerű: nincs ilyen. A probléma megoldása emberi léptékű feladat marad, és hatása emberöltő léptékű időben bontakozhat csak ki. Morland szerint újra fel kell fedeznünk a családalapítás örömét, és olyan kultúrkörnyezetet és társadalmi diskurzust kialakítanunk, ami ösztönöz, hogy minél többen, minél fiatalabb korban köteleződjenek el a családalapítás és gyermekvállalás mellett. Ehhez elengedhetetlen az államok pro-natalista politikája és gazdasági, jogi, oktatási területen is megvalósuló következetes, hosszútávú támogatása. Ebben az összefüggésben a könyv kilencedik fejezetében pozitív, követendő példaként tárgyalja a szerző a magyar kormány családpolitikai állásfoglalását és eddigi intézkedéseit, szembeállítva ezeket például az Egyesült Királyságéval, ahol a népességcsökkenés problémája legfeljebb marginális említést kap. Egy ilyen reform azonban csak előremutató módszerekkel érhet el eredményt, tehát nem a hagyományos családmodell mára már elavult formájához való visszatérés kell legyen a cél, hanem egy olyan új rend megteremtése, ami nők és férfiak valódi egyenjogúságán alapul, és ahol az anyasággal azonos mértékű tiszteletet kap a „gondviselőség”, és a gyermeknevelésben egyenlő szerepet vállalva, mindkét nem kibontakozhat karrierjében és szülői szerepében is.
Kicsoda Paul Morland?
Paul Morland, a globális demográfiai folyamatok egyik legjelentősebb angol szakértője, a Londoni Egyetem munkatársa és az Oxfordi Egyetem St. Antony Kollégiumának vezető munkatársa. Eddig négy könyve jelent meg, melyeket kilenc nyelvre fordítottak le: Population Strategies in Ethnic Conflict (2014), The Human Tide: How Population Shaped the Modern World (2019), Tomorrow's People: The Future of Humanity in Ten Numbers (2022) és No One Left: Why The World Needs More Children (2024).
Paul Morland, az Ifjúságkutató Intézet meghívására, 2024 novemberében nyolc napot töltött Magyarországon. Több interjút adott, valamint nyilvános előadásokat tartott az MCC budapesti, szegedi, pécsi és debreceni központjaiban, illetve hazai szakemberekkel rendezett kerekasztal beszélgetések résztvevője volt.
