A felvidéki magyar fiatalok nagyobb része gyakorolja vallását intézményes keretek között, nagyobb hányaduk tanul tovább és később is állnak munkába.
Milyenek a felvidéki magyar fiatalok? Ez volt a központi kérdésre annak a vitaestnek, amelyet az MCC dunaszerdahelyi központjában rendeztek meg. Sullivan Ferenc kutatónk által moderált vitában Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke és Ravasz Ábel, a Bél Mátyás Intézet igazgatója feszültek egymásnak.
Bevezetőként Sullivan Ferenc ismertette az Ifjúságkutató Intézet friss, nagymintás kutatását, amelyből kiderült, bár a legtöbb területen megegyezik az anyaországi és külhoni magyar fiatalok élete és gondolkodásmódja, találni néhány markáns különbséget.
A kutatásból az is kiderült, a felvidéki magyar fiatalságot a céltalanság, az anyagi nehézségek és a kilátástalan jövő foglalkoztatja leginkább. Abban Gubík László és Ravasz Ábel is egyetértettek, milyen fontos szerepe van közösségünk szempontjából egy átgondolt ifjúságpolitikának. Hogy ennek miből kellene állnia, abban már akadtak markáns véleménykülönbségek. Ravasz például arról beszélt, szerinte kiskorúsíthatja közösségünket, ha túlságosan a Magyarországról érkező anyagi és szellemi támogatásra támaszkodik. Gubík ezzel szemben úgy vélte, teljesen természetes, hogy a magyar állam minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a külhoni magyar közösségeket.
A helyenként parázs, de végig udvarias hangnemben zajló vitára nagyon sokan kíváncsiak voltak. Újra teltházat köszönthettek a dunaszerdahelyi központban.