„Egy cserkész nem cserkész. Egy cserkész Robinson.”
Az „Egy jobb világért – 110 éves a magyar cserkészet” tanulmánykötet bemutatóján szerzők és cserkészek beszélgettek a közösség erejéről, az egymásért való felelősségvállalásról, a legrégebbi és legnagyobb magyar ifjúsági szervezet múltjáról és jelenéről.
Kiderült, Szeged meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás után újrainduló cserkészet életében, hiszen városunkban rendezték meg az első cserkészkiállítást, ahol az évtizedekig magánszemélyeknél, egyházaknál és múzeumokban rejtegetett cserkésztárgyakat tekinthette meg a közönség. A kiállítás látógatói létszáma elérte a 60.000 főt.
A kerekasztal-beszélgetésben részt vett Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója, Réti Gergely cserkészvezető, az MCC Közjogi Műhely kutatója, Kéri László, az V. cserkészkerület vezetője és Marosvári Attila történész-levéltáros. A beszélgetést Miskolci Krisztián az MCC Egyetemi Program hallgatója moderálta, aki maga is gyakorló cserkész.