Az elmúlt év során az Ifjúságkutató Intézet tudományos partnereivel közösen dolgozott a fiatalokat napjainkban érintő legfontosabb kérdések és jelenségek áttekintésén és elemzésén. Ifjúság’23 című éves ifjúsági jelentésünkben bemutattuk, hogy 2023-ban mi az az öt kihívás, amellyel a fiatalok leginkább szembesülnek és melyek lesznek 2024-ben a leghangsúlyosabbak. Ezek közül kiemelkedik a mesterséges intelligencia, a politikai aktivitás és a mentális jólét kérdése.

A 2024-es év előrehaladtával ezek a kérdések egyre inkább körvonalazódnak, így intézetünk egy még szélesebb pillantást vet a fiatalokra és környezetükre globálisan. Annak érdekében, hogy konstruktív párbeszédet indíthassunk a témáról, az Ifjúságkutató Intézet 2024. május 14-én Budapesten megrendezi az „EMERGING VOICES - Perspectives from the Next Generation of Scholars in Youth Research” című konferenciát. Az Ifjúságkutató Intézet vendégül látja a világ minden tájáról érkező feltörekvő doktorjelölteket és fiatal szakembereket, akik az alábbi témákban osztják meg kutatási eredményeik és perspektíváikat az ifjúság helyzetéről és a generációk dinamikájáról:

- A mesterséges intelligencia technológia és eszközök hatása és fogadtatása a fiatalok körében;
- Ifjúsági politikai aktivizmus a közelgő és folyamatban lévő választási kampányok tükrében 2024-ben;
- A fiatalok mentális egészségével kapcsolatos kihívások növekedése az elmúlt években.

PROGRAM:

10:00 - 10:05: Nyitóbeszéd

10:05 - 11:20: Előadások

- Horváth Evelin, Budapesti Corvinus Egyetem
- Michele Varini, Università Cattolica del Sacro Cuore, Milan
- Nilotpal Bhattacharjee, Department of Mass Communication Assam University Silchar, India

11:20 - 11:35: Kávészünet

11:35 - 12:30: Előadások

- Byambasuren Nyamkhuu, budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Adrian Estrela Pereira, budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Thiri Pyae Kyaw, budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem

12:30 - 13:30: Ebédszünet

13:30 - 14:45: Előadások

- Mark Gabriel Wagan Aguilar, Southern Philippine Academy College, Calayan Educational Foundation, Philippines
- Chiao Li, Sciences Po, Paris
- Shalini Garg, University of Rajasthan, Jaipur

14:45 - 15:00: Kávészünet

15:00 - 16:30: Előadások

- Nurdan Kozan Caki, University of Essex, Abu Dhabi
- Földvári-Uricska Erna, Budapesti Corvinus Egyetem
- Crispen Batsirai Marasha, Stellenbosch University, South Africa
- Hubert Antokolski, Adam Mickiewicz University, Poznań

16:30 - 16:35: Záróbeszéd

 

A konferencia helyszíne: 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7., MCC Scruton