Praktikum és értékrend – ez a 110 éves hazai cserkészmozgalom két legfontosabb pillére, amely megtartotta a hazai cserkésztársadalmat az elmúlt több mint egy évszázad - közel sem eseménytelen – éveiben – hangzott az MCC nyíregyházi képzési központjában. A kerekasztal beszélgetés alkalmával a két szerkesztő, Székely Levente intézetünk igazagtója és Réti Gergely cserkészvezető, MCC Közjogi Műhely kutatója által bemutatásra került az MCC Press gondozásában megjelent „ Egy jobb világért – 110 éves a magyar cserkészet „ című könyv, amely nem csak cserkészeknek szól, hanem pedagógusoknak, és mindazoknak, akik a magyar történelmet egy ifjúsági szervezet szemüvegén keresztül szeretnék megismerni.
Isten, haza és az emberek szolgálatának igénye jelenti a modernkori cserkészek küldetését, megélve mindazt, amelyet a II. világháború előtti virágzó évtizedekben, a kommunista évtizedek elnyomásában, és a rendszerváltozást követő „magára hagyott”, de erősödni és növekedni látszó korban el lehetett érni.
Jelen időszak lehetőség a meglévő tapasztalatok újragondolására, a régmúlt képviselőinek tiszteletére és új tagok toborzására is. Ebben lehet segítségünkre a most bemutatott könyv, el nem feledve és ápolva egy több, mint 100 éves mozgalom máig is időtálló hagyományait. A rendezvény alkalmával találtak egymásra Nyísregyháza jelenlegi és régi cserkészei, akik az 1935-ben kiadott Cserkészigazolás másolatát is magával hozták, felidézve ezzel sok szép emléket.