A digitális világ otthoni és iskolai kihívásairól tartottak konferenciát pedagógusoknak

„Nagyszerű, megdöbbentő, sokkoló” – fogalmazta egy résztvevő véleményét Pöltl Ákos előadásán elhangzottakkal összefüggésben. Kutató-szakértőnk az MCC szolnoki képzési központjának pedagóguskonferenciáján beszélt a digitális eszközök fiatalokra gyakorolt hatásáról. Az előadásban valóban sokkoló adatokat mutatott be, milyen platformokon hogyan befolyásolja a digitális világ vezető márkái a gyerekeket.

A több éves hagyománnyal rendelkező pedagóguskonferencián közel 70 általános és középiskolai tanár vett részt. Az érdeklődők Kiss-Kozma Georgina kutatásvezetőnk prezentációjából megismerhették az elmúlt évek legjelentősebb ifjúságkutatásait és azok eredményeit. Amiben mindkét kollégánk egyetértett: az elmagányosodás egyre hamarabb jelentkezik a fiatalok életében, a digitális világ általi mesterséges stimuláció miatt diákok jelentős hányada érzéketlenné vált.

A védekezésről, megelőzésről nemzetközi gyakorlatokat is bemutatott Pöltl Ákos. Elmondta: nincs nagyobb megtartó erő, mint a család, a közösség, a mozgás, a szabadlevegőn végzett tevékenység, amire kódolva vagyunk.