A rohamos karácsonyi vásárlás során a szülők szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy szüksége van-e gyermeküknek saját bankszámlára. Az Ifjúságkutató Intézet 12 országra kiterjedő közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a felnőtt lakosság nagy része nem feltétlenül bízná rá az online vásárlást egy kiskorúra.
A kutatásban vizsgált országok átlagosan 17, míg a magyar lakosság átlagosan 18 éves kortól engedné meg, hogy a fiatalok önállóan vásároljanak az interneten. Összességében a vizsgált országokban szinte mindenhol a 18 éves kort tekintik a legmegfelelőbbnek, ettől jelentősen eltérnek a felnőttek véleményei Romániában, ahol leggyakrabban 15 éves kortól (19%), valamint Ausztriában, ahol 16 éves kortól (27%) engednék először a fiatalok online vásárlását.
Szintén Ausztria és Románia volt az a két ország, akik jellemzően már egy 14-15 évest is elég érettnek látnak az internetes vásárlásra. Emellett Észak Macedónia felnőtt lakossága hajlik leginkább a felnőtt kort is meghaladó 19-20 éves korhatárra.
A kutatásból kiderült, hogy a fiatalabb korosztályba tartozók korábban engednék az online vásárlást (a 18-29 évesek átlagosan 16 évesen), míg az idősebbek későbbre helyeznék azt (a 60 fölöttiek átlagosan 17 évesen). A magasabb iskolai végzettségűek jellemzően korábban engednék a fiatalokat online vásárolni, míg hazánkban földrajzi szempontból Nyugat-Magyarországon korábban engednék, mint Kelet- és Közép-Magyarországon.
Hazánkban a bankok már 14 éves kortól is elérhetővé teszik a fiatalok számára szolgáltatásaikat, ezeket viszont gyakran korlátozott vásárlási limittel vagy szülői felügyelettel kapcsolják össze. A saját bankszámlára a fiataloknak gyakran azért lesz igénye, hogy saját tartalék pénzüket vagy ösztöndíjakból, diákmunkáikból befolyó bevételeiket el tudják helyezni.
A kutatás alapját képező adatfelvétel 2023. áprilisában készült összesen 12 ezer, országonként 1000 fős reprezentatív mintával. Az adatfelvételt Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER készítette az Ifjúságkutató Intézet számára.
Budapest, 2023. december 20.