Az MCC kaposvári központjában is bemutattuk az "Egy jobb világért! - 110 éves a magyar cserkészet" c. kötetet, amelynek egyik szerkesztője Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója.

A magyar cserkészet ma is a keresztény erkölcsi alapokon, a hazaszereteten és az egymásért viselt felelősségen nyugszik – emelte ki Dér Tamás alpolgármester a köszöntőjében.

A köszöntő után panelbeszélgetésre került sor, amelyet Sullivan Ferenc kutatónk moderált. A beszélgetésben részt vettek:

- Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese

- Fűszfás Levente, a Kaposvári 37. sz. Magyarok Nagyasszonya cserkészcsapat parancsnoka

- Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Lelvéltárának vezetője

- Réti Gergely, cserkészvezető, az MCC Közjogi Műhely kutatója

 

A pódiumbeszélgetés szakemberei kitértek a cserkészet hitvallására, a közösséghez való tartozás érzésének fontosságára, az elmúlt 30 év változásira és a napjainkban a cserkészeknél is jelentkező kihívásokra.