A „Emerging Voices 2.0” konferencia harmadik panelje a „A fiatalság árnyoldalai a 21. században – Új függőségek, fétisek és aggodalmak” címet viselte és három olyan kutató mutatkozhatott be, aki előadásában a mai fiatalokat érintő, kevésbé látható, gyakran háttérbe szorított küzdelmekre világított rá. Előadásaikban a fiatalok elszigetelődésével, identitásválságokkal, valamint a bűnözés és az ellenállás dinamikájával foglalkoztak, egyedi nézőpontot kínálva arra, hogyan próbálnak eligazodni a fiatalok a társadalmi elvárások és rendszerszintű nyomások között.

Amanda Fortuna-Sobczak, a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem doktorandusza a hikikomori jelenségét vizsgálta Lengyelországban. A társadalmi izoláció extrém formáját először Japánban figyelték meg a 20. század végén. Bár gyakran ázsiai társadalmakhoz kötik, a hikikomori jelenségét egyre több európai országban is felismerik, többek között Spanyolországban, Ukrajnában, és mindinkább Lengyelországban is. Fortuna-Sobczak szerint bár az esetek többsége rejtve marad, az akadémiai és közvélemény fokozódó érdeklődése a jelenség terjedésére utal. Kiemelte, hogy a hikikomori gyakran a modern társadalmi elvárásokra adott stresszválasz: amelyet felerősítenek a magas elvárások, a támogató családi háttér hiánya, a bizalmatlanság, valamint a globalizáció és társadalmi átalakulás által kiváltott identitásválságok. Japán és Lengyelország között párhuzamot vonva – mindkettő gyors szekularizáción és kulturális változáson megy keresztül – hangsúlyozta, hogy a hikikomori jelenség mélyebb strukturális nyomások tünete. A legnagyobb kihívás, hogy e visszahúzódó magatartásformát nehéz időben felismerni, így a korai beavatkozás és támogatás sokszor lehetetlen.

Dr. Nomatter Sande (The University of Glasgow) az Egyesült Királyságban élő afrikai származású fiatalok törekvéseit és nehézségeit mutatta be, különös tekintettel a migráns háttér okozta kihívásokra. Az Egyesült Királyságban körülbelül 2,5 millió afrikai származású ember él, közülük 40% fiatal. Sande az interszekcionális nehézségekre fókuszált: a migráció sok esetben extrém családi elvárásokat helyez a fiatalokra, akiket a kollektív siker hordozóinak tekintenek. Az afrikai hallgatók körülbelül 59%-a jelentős tanulmányi nehézségekkel küzd, mivel nemcsak saját magukért, hanem családjukért és tágabb közösségeikért is teljesíteniük kell. Sande szerint ezek az elvárások mélyen gyökereznek az afrikai közösségi értékekben, ahol az oktatás közös felelősség, és az egyéni sikereket a család közös eredményének tekintik. Habár a vallási közösségek – különösen az afrikai keresztény templomok és iszlám központok – fontos szerepet játszanak tanulmányi mentorálás, pályaorientációs segítség és mentálhigiénés támogatás nyújtásában, a kollektivista szemlélet nyomasztó is lehet: sok fiatal úgy érzi, szülei beteljesületlen álmait kell megvalósítania. Erre válaszul sokan a multikulturális társadalmi aktivizmus felé fordulnak. A digitális közösségek alternatív tereket biztosítanak a kapcsolódásra és a megerősödésre. Sande zárásként megfogalmazta, hogy az afrikai bevándorlókról szóló diskurzusokban fontos beszélni ezeknek a fiataloknak teljesítményéről is és nem szabad kizárólag a küzdelmeik mentén beszélni róluk.

Ignacia Sierra (University of Sussex) egy fiatal chilei elítélt, Diego esettanulmányán keresztül mutatta be, hogyan élik meg a bűnelkövető fiatalok az önrendelkezést és az ellenállást. Kutatása a chilei Nemzeti Gyermekvédelmi Szolgálat (SENAME) felügyelete alatt álló, 14–17 éves fiatalokra irányult. Sierra férfi börtönökben készített interjúkat, narratív és tematikus elemzési módszereket ötvözve különös figyelmet fordított nemcsak arra, mit mondanak az alanyok, hanem arra is, hogyan teszik. Diego az interjú során már a kezdetektől irányítói szerepbe helyezte magát, például így kezdett: „Mit magyarázhatok el neked?” – szemben a megszokott „Mit szeretnél tudni?” kérdéssel. Ez a finom, de jelentős hatalmi pozícióváltás lehetővé tette számára, hogy irányítsa a beszélgetés menetét – és ezzel szimbolikus ellenállást fejezzen ki egy erősen kontrollált térben. Sierra kreatív módon dolgozta fel az interjúanyagokat: verseket írt belőlük, hogy megragadja a beszélgetések érzelmi és tematikus lényegét. Diego története mélyen beágyazódott az utcai tapasztalataiba, és megmutatta azt a folyamatos küzdelmet, amelyben a fiatal igyekszik megőrizni identitását, hatalmat gyakorolni személyes kapcsolataiban, és ellenállni a büntetés-végrehajtási rendszer korlátozásainak.

Ez a három mélyfúrás rávilágított hogyan küzdenek korunk fiataljai rejtett függőségekkel, hogyan próbálnak megfelelni az összetett társadalmi elvárásoknak, és miként keresnek ellenállási és önkifejezési lehetőségeket extrém körülmények között.