Az Ifjúságkutató Intézet 2024. május 14-én rendezte meg az „EMERGING VOICES - Perspectives from the Next Generation of Scholars in Youth Research” című nemzetközi konferenciáját Budapesten, amelyre a világ minden tájáról érkeztek fiatal kutatók, a pályájuk elején járó PhD hallgatók, hogy megosszák eddigi kutatási eredményeiket egymással négy, az ifjúság szempontjából kiemelt témakörben: három szekció a fiatalok életét nagymértékben meghatározó 21. századi kihívás, vagyis a mesterséges intelligencia, a politikai aktivitás, valamint a mentális jólét témakörét járta körül, míg a negyedik a hagyományos ifjúságügyi témára, az oktatásra koncentrált.
Ahol még a madár sem jár: ázsiai doktoranda Magyarországon
Az oktatással foglalkozó szekcióban adott elő Byambasuren Nyamkhuu is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem PhD hallgatója, aki a felsőoktatásban, különös tekintettel a PhD képzésben tapasztalható stresszel való megküzdési stratégiákat mutatta be. Auto-etnográfia módszert alkalmazott, vagyis a saját életútján keresztül mutatta be, hogy milyen stresszforrások jelennek meg a doktori képzés ideje alatt, amelyekkel egy Ázsiából származó fiatal doktorandusznak szembe kell néznie. A kutató ugyanis Mongóliában született, s mielőtt Magyarországra érkezett volna, sohasem járt még Európában.
Ennek köszönhetően az első kihívást a kulturális különbségekből fakadó nehézségekkel való megküzdés jelentette számára. Az eltérő kulturális háttér elsősorban a nyelvi, a gasztronómiai, a kulturális, a szokásrendszerbeli különbségekre, valamint az eltérő társadalmi struktúrára vezethetők vissza. Az nem újdonság, hogy az európai társadalmak egyre inkább individualizált társadalmakká válnak, azonban ázsiai szemmel még inkább annak tűnnek: Mongóliában például még napjainkban is kiemelt fontosságú a vendégszeretet. Az Európára egyre inkább jellemző individualista szemléletmód továbbá abban is megnyilvánult, hogy míg a mongolok a COVID-19 járvány során azért viseltek maszkot, hogy másokat védjenek, az európaiak inkább azért, hogy magukat védjék.
„Szerencséd, hogy nem professzornak szólítottál!”
A kulturális különbségek mellett további alkalmazkodást igényelt elnavigálni az ismeretlen tudományos környezetben. A különbségekre kitérve elárulta, hogy Ázsiában a tanár-diák kapcsolat még mindig erőteljesen hierarchizált, a hallgatók mindenért engedélyt kérnek az oktatótól. Elsősorban a rotációs tanulást, vagyis az ismétlésen alapuló memorizálási technikát alkalmazzák, valamint erőteljesen megjelenik a tekintélyelvűség is az oktatásban. Ezzel szemben Magyarországon azt tapasztalta, hogy bátorítják a kritikai gondolkodást, az önálló kutatást, valamint a tanár-diák közötti nyílt párbeszédet is. Mindez pedig arra ösztönözte, hogy új utakat találjon a tanuláshoz, valamint az akadémiai interakciókhoz is. Utóbbi esetre szemléletes példa, hogy amikor megkérte a magyarországi egyetemi tanárja, hogy hagyja el a megszólításból a professzort, ez nehezére esett, ugyanis az ázsiai oktatási kultúrában teljesen másképpen szocializálódott.
Balansz a különböző életek között
A harmadik stresszforrás az akadémiai kihívásokhoz kapcsolódik, ez már ismerős lehet minden doktori képzésben részt vevő számára. Nyomást elsősorban a kurzusok sikeres teljesítése, a határidők betartása, a kiterjedt kutatások lefolytatása, a tanítási feladatok, a publikációs kényszer, a konferenciákon való részvétel, valamint a személyes és az akadémia élet közötti egyensúly kialakítása miatt érzett. Ez utóbbi különösen nehéz, s nagyon hasonló tapasztalatokról számolt be, mint általában a doktori képzésben résztvevők általában: például, amikor a szabadidejében a barátaival kávézott, a gondolatai akkor is újra és újra visszakanyarodtak a képzéshez, a kutatásához.
Egyszer csak…
A kulturális különbségek, az eltérő felsőoktatási környezetből fakadó nehézségek, valamint az akadémia kihívások mellett a mai fiatal doktoranduszoknak a járványhelyzet akadémiai életre gyakorolt hatásával is szembe kellett nézniük. A külföldi kollégisták a lezárások miatt akár száz másik diáktársukkal maradtak összezárva, a digitális oktatásra is át kellett térniük, valamint az anyagi korlátok is nehézséget okozhattak egyeseknek – ez utóbbi inkább az ösztöndíj nagyságától függött.
A legfontosabb gyógymód a stresszre az elfogadás, a barátok és az egyensúlyra való törekvés
Az előadását ezt követően olyan hasznos praktikákkal zárta, amelyek segítettek megküzdeni az akadémiai stresszel a Covid-19 világjárvány közepette. Videókat nézett, könyveket olvasott a személyes fejlődés és tervezés témakörében, nyelvet tanult, jógázott, amely jó hatással volt a mentális egészségére, elkezdett fókuszálni a részmunkaidős munkájára, új szokásokat alakított ki, valamint különböző applikációkat is kipróbált, amelyek segítették az életét szervezni és megtervezni a következő lépéseket is. A legfontosabb lecke, amelyet megtanult, hogy habár még mindig jelen van az életében a szorongás és a stressz a PhD képzés miatt, de tudatosan megpróbál felülkerekedni efelett, például barátokat és társakat keres, akik megértik a problémáit, s még nagyobb hangsúlyt fektet a magán- és az akadémiai életének egyensúlyba helyezésére.
Adrian Estrela Pereira (budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem) az egyik legégetőbb oktatásügyi témával, a digitális átalakulással érkezett. Az előadás címe is már figyelemfelkeltő, ugyanis a digitális átalakulást úgy közelítette meg, mint azt az utat, amely összeköti a felsőoktatási intézményeket az egyre inkább digitalizált, egymással összekapcsolódó és globalizálódó társadalmak követelményeivel. Négy dél-amerikai országot vizsgált, interjúkat készítve a kormányok képviselőivel, az állami egyetemek szövetségével, valamint a magánegyetemek szövetségével.
Ahhoz, hogy a digitális transzformációt megérthessük, fontos kihangsúlyozni, hogy nem pusztán az oktatásra, hanem az üzleti életre is nagy hatást gyakorol, mindemellett természetesen a Covid 19 járvány következményei is megkerülhetetlenek. Amikor a digitális átalakulás jövőjéről beszélünk az oktatás területén, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az infrastrukturális kérdések nem pusztán az egyetemek, hanem a hallgatók tekintetében is megjelennek. Etikai kérdésként is értelmezhetjük, hogy vajon milyen a hallgatók pénzügyi lehetőségei, vajon mennyire férnek hozzá a technológiához. A Covid járvány után a technológia elérhetősége már nem kérdés, sokkal inkább arra kell koncentrálni, hogy miképpen lehet az egyetemek és a hallgatók sikerességét elősegíteni az új technológiák használatában, hogy segíthetjük őket a fejlődés útján. Az előadás végén az előadó kiemelte, hogy ahhoz, hogy a változásokhoz való alkalmazkodni tudjunk, alapvetően három dolog kell: az egész felsőoktatási kultúrának változnia kell, ugyanis a technológia folyamatosan és gyorsan változik. A vezetőknek kiemelt szerepük van ebben, valamint minden érdekelt felet be kell vonni ebbe a folyamatba.
A panel utolsó előadója Thiri Pyae Kyaw (budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem) szintén a saját tapasztalataiból indult ki, amikor elmesélte, hogy miért is döntött úgy, hogy belevág a PhD tanulmányokba. S talán az ő története is visszhangra talál minden kutató tapasztalataival. Azt vizsgálta és mutatta be, hogy milyen kapcsolat fedezhető fel az episztemológiai hiedelmek és tanítási-tanulási felfogások között. Szisztematikus szakirodalmi feldolgozást csinált a témában. Míg az előbbi azt jelenti, hogy az egyének bizonyos felfogással, hiedelemmel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy milyen a tudás természete, valamint, hogy miképpen lehet a tudásszerzést megközelíteni. A tanulási-tanítás felfogás a preferenciákkal kapcsolatos felfogást jelenti. A kettő közötti kapcsolat pedig úgy írható le, hogy minél szofisztikáltabb, magasabb szintű az episztemológiai hiedelme az egyénnek, annál valószínűbb, hogy konstruktív tanulási-tanítása percepcióval rendelkezik. S ugyanígy igaz, hogy minél alacsonyabb az egyén episztemológiai hiedelme, annál tradicionálisabb tanulási-tanítási felfogással rendelkezik. A kutatásában is azt vizsgálja, hogy az alanyok miképpen gondolkodnak a tudás megszerzéséről, ugyanis a szakirodalom szerint is pozitív a kapcsolat e kettő között.