„Én miattatok rázom a vészcsengőt!” – A miskolci MCC-ben járt a brit oktatási reformer

A adtavaszi szünet első napján, szakadó esőben érkezett a miskolci MCC-be brit vendégünk, ennek ellenére sokan voltak kíváncsiak az előadására és az azt követő beszélgetésre, amelyen Sullivan Ferenc, az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutatója és Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézetének koordinátora voltak partnerei a nemzetközi szinten is jól ismert oktatási szakembernek.

Katharine Birbalsingh a közelmúltban a brit kormány társadalmi mobilitásért felelős bizottságának feje volt, 2020-ban pedig a Brit Birodalmi Rend parancsnoki kitüntetését vehette át II. Erzsébet királynőtől munkája elismeréseként. Mint azt az iskolaigazgató elmondta, folyamatosan járja Nagy-Britanniát és más országokat is, így van rálátása arra, milyen problémákkal kell megküzdenie az oktatásnak nem csak a saját hazájában, de bárhol a világon.

Az általa alapított Michaela Közösségi Iskolában a tradicionális oktatási módszereket részesítik előnyben annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában ezt már sehol nem alkalmazzák. Ha visszanézünk a múltba – mondta a pedagógus szakember – azt láthatjuk, hogy 15-20 évvel ezelőtt a brit oktatás még nagyszerű volt, nagyon szép eredményeket produkáltak az iskolákban, ma viszont, amikor mindenhol a progresszív tanítási módszereket létesítik előnyben, a teljesítmény csökken, és az osztálytermekben káosz uralkodik.

Nem rossz emberek azok, akik úgy gondolják, ez az egyetlen helyes módszer az oktatásban. Azt hiszik, jót tesznek ezzel a gyerekeknek – főleg a hátrányos helyzetűeknek –, de én látom, tapasztalom, hogy éppen ellenkezőleg – állítja a szakember. Tehát pont azokban az iskolákban, ahol a gyerekek olyan családokból jöttek, ahol az iskola az egyetlen lehetőség számukra, hogy a világgal kapcsolatos tudást megszerezzék, káosz és hangzavar uralkodik, a gyerekek fellökik egymást, ordibálnak, és olyan veszélyessé válnak a folyosók, hogy maguk a tanárok sem mernek kimenni oda.

A progresszív módszer szerint a gyerekekben már benne van a tudás, csak annyi a dolga a tanárnak, hogy kihozza azt a gyerekből, míg ezzel szemben a hagyományos módszer szerint a tanár a tudója a dolgoknak, és az a feladata, hogy átadja ezt a tudást. A szegény családokból érkező gyerekek teljes mértékben az iskolától függenek, és ha hagyjuk, hogy az iskolában azt tegyék, amit akarnak, elvesszük tőlük azt a lehetőséget, hogy az legyen belőlük, amit a bennük rejlő tehetség lehetővé tenne számukra. És ugye mi azt akarjuk, hogy ezek a gyerekek is ugyanolyan sikeres felnőttek legyenek, mint a jó családból származó iskolatársaik, akiknek a családja ott áll a hátuk mögött és megad minden támogatást a fejlődésükhöz. Viszont, ha az iskolában a tanár nem „teszi bele” a tudást a gyerekbe, akkor hiába kérdezgeti őt az órán, a hátrányosabb helyzetű gyerek azt fogja látni, a másik mindig tudja a választ – hiszen ő lehet, hogy otthon már megszerezte a tudást –, míg ő azt fogja gondolni magáról, hogy buta, és ez megalázó számára, ezért egyre többet fog rendetlenkedni és egyre kevésbé fog figyelni. Mi pedig azt fogjuk mondani, mindez azért történik, mert ő egy szegény gyerek, ezzel szemben az az oka, hogy a tanára nem tanította meg neki a szükséges dolgokat.

Ma mind a szülő, mind a tanár a barátja akar lenni a gyereknek, és ez nem jó – hangsúlyozta a szakember. Azt, hogy mi a jó és mi a rossz, nekünk kell megtanítanunk neki. „Nálunk, a Michaela iskolában a gyerekeknek csendben kell ülniük és figyelniük kell a tanárra – folytatta az igazgatónő –, ha nem ezt teszik, iskola után ott kell maradniuk, ezért egyre kevesebb gyerek rosszalkodik, mert nem akarnak tovább bent maradni az iskolában” – mondta nevetve az igazgatónő. „50 évvel ezelőtt senkinek nem kellett egy ilyen büntetés miatt magyarázkodnia az iskolában, hiszen évszázadokon keresztül nekünk, felnőtteknek volt a dolgunk, hogy megdicsérjük vagy megbüntessük a gyerekeket, ma viszont meg kell védenem azt az elvet, hogy bizony, néha a gyereket meg kell büntetni. Ma Nagy-Britannia annyira progresszív elveket képvisel, hogy a „büntetés” szót már jó ideje ki sem lehet mondani. Helyette a „szankció” szót használhattuk éveken keresztül, majd később már ezt sem – maradt a „korrekció” kifejezést, ezután jött a „következmény” szó, de szerintem, hamarosan már ez sem lesz elfogadható, és újra cserére számíthatunk.” – mondta Katharine Birbalsingh.

A progresszív oktatás az egyetlen elfogadható tanítási módszerként az állandó csoportmunkát ismeri el, ami azonban előbb-utóbb mindig káoszhoz, hangzavarhoz vezet. Helyette sokkal jobb, ha a gyerekeket páros feladatvégzésre kérjük, ez sokkal hatékonyabb, hiszen ez mindenkinek lehetőséget biztosít arra, hogy elmondja a véleményét, és ha felszólítjuk a gyereket, válaszolni fog, mi pedig megdicsérhetjük az egész osztály előtt, tehát meglesz a sikerélménye, ami pedig motiválni fogja a továbbiakban. De ehhez előtte át kell adnom nekik a megfelelő tudást.

A gyerekeket képességeiknek megfelelően kell tanítani. Lehet, hogy egy gazdag családból érkező gyerek birkózik a matekkal, míg egy szegény gyereknek nagyon jól megy. „Nem lehet őket egyformán tanítani, tehát mi az iskolán belül a gyerekek képességei szerint különböző szinteket állapítunk meg, amibe besoroljuk a diákjainkat, és ennek megfelelően alakítjuk a feladatokat. Tehát csak a képesség számít, az anyagi háttér nem.” 

A kérdésre, hogyan lehet a gyerekek közötti szakadékot megszüntetni, Katharine Birbalsingh azt felelte, ez nem lehetséges, mert ez azzal járna, hogy a jobb helyzetben lévőket, a tehetségesebbeket lejjebb hozzuk az alacsonyabb szinten lévőkhöz. „Soha nem lesznek egyformák a gyerekek – tette hozzá –, és nekünk az a feladatunk, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy megtalálja majd az életben a szerepét, a karrierét. Az a cél, hogy mindenki betöltse a helyét az életben, ami boldoggá és elégedetté teszi őt.”

A magyarországi iskolákban tapasztaltakról az igazgatónő elmondta, jó, hogy itt még a hagyományos módszerekkel oktatnak: a tanár kint áll a diákok előtt, a padok sorokban állnak, a gyerekek figyelnek. Ilyet Nagy-Britanniában már sehol nem látni. „Kivéve az én iskolámat” – tette hozzá. „Én miattatok rázom a vészcsengőt – mondta –, hiszen gondoljatok csak azokra a barátaitokra, akik most okosak, kreatívak, ők mind a hagyományos oktatási rendszerben tanultak, de Michelangelo, Da Vinci és a többiek, matematikusok, fizikusok és más tudósok, ők is, mind! De majd mi a 21. században feltaláljuk azt, amit még senki, és mindent megváltoztatunk!” – mondta cinikusan az oktatási reformer. „Tanuljatok a mi példánkból Magyarországon!” – adott tanácsot zárásképpen.